Kedves testem!
Jó, akkor most maradjunk így egy kicsit, és ne mozduljunk meg, rendben? Jaj, így is fáj, persze, de jobb, mint az előbb. Különben: mit szólsz ehhez a csodálatos zenéhez? Honnan jön ez? Ilyen szépet talán még nem is hallottam!
Mit gondolsz, kedves testem, köthetnénk valamilyen alkut? Amit ha nem is tudunk mindig betartani, de azért aránylag sokáig „elműködnénk” vele. Mit szólsz? Hisz neked is az volna a jó, ha egy darabig még ellehetnénk együtt, nem igaz? Vagy neked nagyjából mindegy? Tart az élet, ameddig tart? Csak nem!
Jó, jó, tudom, minden relatív. Hisz mit szóljon, aki hetente háromszor jár dialízisre, hasfalra kivezetett béllel él, súlyos baleset következtében egész életére fogyatékos lett, vagy betegség miatt örökké fájdalom gyötri? Ezekhez képest ez a „nyomor” inkább csak kellemetlenség, tudom én. De érts meg te is, kérlek: nehezen szokom hozzá, hogy innentől ez már nem olyan, mint rég. Bosszant a tudat, hogy ezentúl mindig velem lesz a nyűg, egyszerre akár többféle nyavalya is. Nem erről volt szó ugyanis! Vagy igen, csak nem figyeltem eléggé?
Persze, régen is voltak kisebb-nagyobb balesetek. Gyerekként indiántánc a tűzben égő műanyagflaska körül, aminek egy darabja valahogy ráragadt a sípcsontomra, hogy ott lángoljon tovább. Törött kéz, törött ujjak a kezemen, lábamon, majdnem vakság félszememre, amikor egy utcai versenyfutás közben a vetélytárs nem tudta elviselni, hogy veszíteni fog, és nekilökött apám ott parkoló kocsijának. Az orvos szerint, ha az indexlámpa egy milliméterrel arrébb van, oda a bal szemem. Tízévesen. Uszodai elcsúszás a folyosón, hisz siettem, aminek eredménye a vasküszöb által felhasított térd lett. Először nem is értettem, mi az a sosem látott, makulátlan fehérség ott lenn. Az ellenfél védője által szétrúgott térdszalag, ami miatt heteket töltöttem gipszben. „Eltaposlak!” Ma is a fülemben cseng a felém száguldó masszív srác fenyegető kiáltása. Különös: ha fáradt vagyok, még ma is rám szólnak néha: „Miért húzod a lábad?” Az a begipszelt lábas lendítő mozdulat, úgy látszik, egész életemre velem marad. A későbbi műtétekről, nem életmentő egyik se, de akkor is, nem is beszélve. Sorolhatnám, mint bárki.
De ez egy ideje azért más! Eleinte csak csodálkoztam: mi ez a fáradtság? Mi ez a nyomás a mellkasomban? Több pihenés kell? Miért sérülök meg olyasmiktől, amik korábban meg se kottyantak? Problémák odalenn és idefenn: szemüveg, ha valamit el szeretnék olvasni. Majd az újabb fordulat, amikor több minden kezdett el kínozni egyszerre. Most komolyan!
Értem én: ezt a mostani állapotot is visszasírom majd egyszer. De azért álljunk meg egy szóra!
Kedves testem, kellene egy deal! Állapodjunk meg valamiben, rendben?
Ez meg mi? Éjszaka van, persze, mégis olyan most, mintha egy sötét alagúton haladnék keresztül.
Tudom, kevesebb hús és zsír jót tenne. Meg nem kellene annyi édességet magamba tömnöm. Alkoholból csak keveset, a cigit meg felejtsem el, ugye? Több pihentető alvás se volna rossz. Mit szoktak még mondani? Ja: kerüljem a stresszt! Hát… Meg több mozgás! Mozgás. Az végül is megoldható. Lenne. Mit mondasz? Szűrővizsgálatok? Jóga, meditáció? Aha. Boldog családi környezet, minőségi idő a barátokkal. Is. Ja, ja, látom, vannak ötleteid!
Nézd, ahogy most így felülről rád pillantok, azt gondolom: megpróbálom! Jó? Nem mindent, és nem egyszerre, de azért pár dolgot.
Konkrétan? Hát… Pár szűrővizsgálat tényleg rám férne. Elővehetem a bicajomat is. Ami a piát meg a cigit illeti…
Tessék? Mit szólok ehhez a távoli, de egyre növekvő fényhez? Nem is tudom. Jó érzés. Könnyű és szép.
Oké, rendben: megígérem, hogy lemondok a cigarettáról! Most boldog vagy, testecském? Nem kis áldozat, azt tudod, de megteszem érted. Értem. Hisz valamit még kezdenem kellene az életemmel.
Ugye, milyen nemes gondolatok? Nem is csoda, hogy elönt ez a leírhatatlanul nagyszerű érzés. Ha belegondolok, még sosem éreztem magam ilyen boldognak! Köszönöm, kedves testem!
De várjunk csak! Mi ez? Hol vagyok, és ki ez a fehér köpenyes alak?
– Kerekes úr, Kerekes úr, hall engem? Dr. Vízkeleti vagyok. Érti, amit mondok? Infarktusa volt, újraélesztették, az állapota már stabil. Most csak pihenjen.