Fulekitamasirasai

Kamasz

 

 

Kamasz

nincstelen tékozló

– Fodor Ákos –

 

 

– Bújj be! Na, gyere, Marci, hadd öleljelek meg! Ülj le, mit kérsz inni? Te is egy sört? Oké. Tessék? Hogy már megint összebalhéztatok anyáddal? Figyelj, tudod, hogy sajnálom, hogy már nem élünk együtt, azt meg különösen, hogy mostanában csak ritkán tudunk beszélgetni. De most végre itt vagy nálam, most utálj engem, oké? Fog menni? Szuper!

Na, ez az, ha így nevet a szemed, azt sokkal jobban szeretem, te, te búsképű lovag! Anyáddal meg békülj ki, ha hazaértél. Főleg, ha te csesztél el valamit. De, menni fog! Nem nagy ügy: mindenki hibázik. És van, hogy csak utólag látja az ember, mekkorát. Hogy? Igen, én is. Nyilván veled kapcsolatban is egy csomó mindent. Ja. De elfutni, vagy úgy csinálni, mintha semmi sem történt volna, vagy elbagatellizálni, ami a másiknak fáj, az nem megoldás. Jobb vállalni a következményeket, és megtenni, amit lehet! Magadért is ezzel teheted a legtöbbet, hidd el!

Meg aztán, gondolj bele: anyádnak sem lehet könnyű, amikor kérdez tőled valamit, te meg csak grimaszolsz, hallgatsz, elvonulsz, sértődékeny és gőgös vagy, aztán egyszerre vitatkozni támad kedved, ilyenkor pedig provokálsz, túlzásokba esel, és tévedhetetlennek hiszed magad. Mi? Hogy volt kitől tanulni? Látod, állandóan a felnőtteket kritizálod, mert azok úgyis hülyék egytől egyig, igaz? Ja, látom, ez tetszik, pedig te is pontosan tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. Például akiről a múltkor meséltél, az új teniszedződ, ő jó fej, nem? Na, látod! Inkább próbáld elkerülni azokat, akiket nem bírsz, és lehetőleg az eszed járjon előbb, ne a szád! Tudod, mit szoktak mondani. Hogy számolj el magadban tízig. Na, jó, ötig. A lényeg, hogy ne húzz fel, vagy bánts meg valakit csak azért, mert épp olyan hangulatban vagy, mert ha visszakapod, te leszel a legjobban megsértődve. Gondolj arra, hogy mások is érzékenyek, nem csak te!

Annak meg végképp mi értelme, hogy azokkal veszel össze, akik a legközelebb állnak hozzád? Hogy aztán szenvedj a bűntudattól, és még jobban utálhasd magad? Főleg, hogy igazából te is azt szeretnéd, hogy olyannak fogadjanak el, amilyen vagy, nem? Mi? Hogy pont én beszélek? Hogy én is mindig csak kritizáltalak, és elégedetlen voltam veled? Hát, sajnálom! Ne haragudj! Kár, hogy nem vettem észre. De tudod, a munka meg a többi.

A suli? Értem. És a csajok? Hagyjuk?! Semmi, csak azért vigyorgok, mert olyan ismerős, amit most átélsz. Gondolom, ha otthon vagy, egy csomót fekszel az ágyon a mennyezetet bámulva, és álmodozol óraszám. „Kéne végre egy csaj.” Különben is, lenni szeretnél valaki, de összességében nem tudod, mihez kezdj magaddal, és nincs önbizalmad.

Most miért sápadtál el így? Nyugi, tényleg mintha magamat látnám. Hidd el, ez majd elmúlik! Persze azt is tudom, hogy ha valami érdekelni kezd, akkor meg teljesen fellelkesülsz, aztán ha nem úgy megy a dolog, ahogy elképzelted, akkor könnyen fel is adod. Nem, ez marhára nem frankó, de nem is feltétlen jellemhiba, ebben a korban másokra is jellemző, nyugi. A lényeg, hogy ne csontosodjon beléd. Mit mondasz? Apai örökség? Ne szívass már!

Szóval, zavaros időket élsz, igaz? Igen, mert most kezded megérteni, hogy a világ bonyolultabb annál, mint amilyennek gyerekként hitted. Milyen egyszerű volt akkor minden, ugye? Az élet happy volt, most meg, gondolom, magadra sem ismersz. „Mik ezek a hosszú csápok, és ki ez a pattanásos fazon a tükörben?”, kérdezed például magadtól reggelente. És parázol, hogy ez milyen gáz. Főleg, mert az osztálytársad, hogy is hívják, ja, igen, Kornél, az evezés miatt tiszta izom, és rossz látni, hogy ez a csajoknak mennyire bejön. Mit mondasz, hogy neki barátnője is van? Aha. Te meg vagy meg se mersz szólalni, ha tetszik neked egy lány, vagy ha mégis, akkor akkora baromságokat mondasz zavarodban, hogy a legszívesebben ott helyben elsüllyednél, ezért aztán inkább csak hallgatsz, és álmodozol tovább, ugye? Dehogyis katasztrófa!

Nézd, Marci, nincs ezzel az egésszel semmi baj! Igen, jól hallottad, tényleg nincs. Még akkor is ezt mondom, ha időnként nem csak te viseled nehezen ezt az időszakot, hanem körülötted szinte mindenki. Ez most ilyen, és a felnőttek ezt elvileg tudják is, csak persze nem mindig könnyű vele együtt élni. Sok mindent meg kell értened, meg kell tanulnod, és ez időbe kerül. De van valamid, ami nekünk, felnőtteknek már nincs: ilyen végtelenül szabad, mint most, később már sose leszel! És azt se feledd: bár szinte semmid sincs, mégis olyan sokat adhatsz magadból másoknak! Értelmes és szeretnivaló srác vagy, bármi lehet belőled! Most még senki sem tudja pontosan, milyen élet vár rád, de ez a te kezedben van, érted?

Hogy időnként elég szar az élet? Az. Hát alakítsd úgy, hogy jól tudd magad érezni benne! Te még nem érted igazán, de egy dolog van az életben, amit sose kaphatsz vissza: az idő. Használd hát ki most és később is! A nyavalygás, az önsajnálat nem vezet sehova. Hozd ki magadból a körülményekhez képest a legtöbbet, ezért csak te felelsz! A többi? Azt majd meglátod. Úgyhogy azt mondom, ne csak kínlódj és álmodozz, hanem éld is meg ezeket az éveket, de persze ésszel! Próbálj ki minél több dolgot, ismerj meg minél több embert, és tapasztalj meg minél több mindent, hogy megtudd, ki vagy, és igazából mit szeretnél. Ha van egy kis eszed, mindezt úgy csinálod, hogy közben lehetőleg jól is érzed magad. Érted?

– Na, egészségünkre! – morogta maga elé a férfi, és poharát a vele szemben lévő üres fotel felé emelte. Egyedül ült a másfél szobás lakás nappalijában, a dohányzóasztalon kis tálcán egy érintetlen pohár, mellette a tálban chips. Az órájára nézett, bár tudta, felesleges.

– Hát, talán majd legközelebb – révedezett, és kiitta a maradék sört. Lassan besötétedett, de nem volt kedve felállni, és elmosni a poharat.